Novák Anna

Szenior örömtánc – oktató

+36 30 212 2380

Órák:

Hétfő, 11:00

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Novák Anna - szenior örömtánc oktató

Fiatal koromban leszámítva a belvárosi Mimi néni-féle tánciskolát nem játszott szerepet a tánc az életemben. A mozgás viszont mindig is a mindennapok része volt az évek alatt, ahogy zene nélkül se telik el egy napom.

2018-ban egy véletlen vezetett az első szenior örömtánc órára, ahol azonnal éreztem, hogy ezt „nekem találták ki”. Minden szenior örömtánc óra a teljes kikapcsolódást jelenti számomra a mindennapokból, mintha a szokásos gondok, feladatok egy nehéz kabát lenne, amit a belépéskor levetek. Azóta tudom már, hogy a szenior örömtánc nem csak mozgás és öröm, de
komoly agytorna is.

Szorgalmasan jártam különböző helyszínekre az örömtánc órákra, míg 2019–ben rátaláltam Tóth Krisztina szenior örömtánc oktató csoportjára, ahol azóta is hetente többször táncolok, részt veszek különféle fellépéseken. Krisztinának nem csak a rengeteg különféle tánc megtanulását, de az oktatói pályán való elindítást is köszönhetem, mindenben ő inspirált.

2022-ben letettem a szenior örömtánc oktatói vizsgát és több továbbképzésen is részt vettem, hogy minél több tánctípust megismerjek és oktathassak.

2023 januárjában átvettem Krisztina egyik csoportját, azóta is nagy örömmel és izgalommal készülök minden órára. Szeretném átadni a csoportom tagjainak a mozgás öröme, a táncok megismerése és a kellemes társaságban eltöltött élmény mellett azt a felszabadító érzést, amivel
én is táncolok, mintha visszarepülnék abba az időbe, amikor fiatal voltam.