2018 januárjában, visszatérve a karácsonyi szünet után a szenior örömtánc foglalkozásokra, óvatosan elkezdtem hirdetni a táncosaim körében, hogy nyáron, Gyulán 5 napos tánctábort szervezek. Nem várt lelkesedés fogadta az ötletet, és a jelentkezők száma nagyon hamar elérte a 60 főt. Itt meg is kellett húzni a határt, hiszen egy bérelt busz (amivel terveztük az utazást) befogadóképessége is véges.
Rengeteg keresgélés és telefonálgatás után megtaláltuk a belvárosban az ideális szálláshelyet, ahol mindannyian elférünk, kényelmes szobákban lakhatunk, és félpanziós ellátásban részesülhetünk. Ezek után következett a szobabeosztás, a buszbérlés, a táncterem intézése és a program összeállítása. Mindent időben elkezdtünk szervezni, így ennek köszönhetően sikerült tejesen felkészülten elindulnunk, a többség a közös, bérelt busszal, néhányan autóval.
Odafelé az első közös programunk Szanazugba, a Fehér- és Fekete-Kőrös torkolatához vezetett bennünket, ahol hajókáztunk, fürödtünk, strandoltunk, ebédeltünk. Itt már, nagy örömünkre, csatlakoztak hozzánk az autóval érkező táncos társaink is.
A kirándulás után elfoglaltuk remek szálláshelyünket, majd az első vacsora után kibéreltük a városnéző Dottó kisvonatot, amibe pont befértünk mindannyian, és fél óra alatt bepillantást nyerhettünk a belvárosba és nevezetességeibe.
Gyula gyönyörű ékszerdoboz, rendezett, tiszta, szebbnél szebb virágokkal teli, a belvárosban rengeteg park és zöld terület található, amelyek mind napközben, mind a nyárestéken nagyon kellemes sétákra csalogatnak.
A napi 4 táncóra mellett volt időnk fürdőzésre is, kastélylátogatásra, múzeumokra és közös kávézgatásra, sörözgetésre, pizzázásra, és még egy nagy, közös flashmobra is péntek este Gyula belvárosában, a Világóra körül! Hazafelé Szarvason meglátogattuk az arborétumot és megtekintettük a Mini Magyarország kiállítást, amely igazán maradandó élmény volt mindannyiunk számára. Közös záró ebédünkre egy közeli Birkacsárdában került sor, ahol mindannyian elfogyaszthattuk a frissen készített, kiváló gulyáslevest, ropogós fehér kenyérrel.
Tavasszal biztossá vált, hogy csoportunk lehetőséget kap a X. Országos Szenior Táncfesztiválon való bemutatkozásra, közel 50 fellépő között az ország minden részéből.
Így májusban nagy izgalommal kezdtünk el készülni, és heti egyszer Telkiben egy vegyes csoporttal szorgalmasan gyakoroltuk a táncainkat. A 18 fős fellépő csoport, plusz a 4 póttag, Perbálról, Telkiből és Budapestről érkező táncosokból alakult meg. Hatalmas öröm volt látni, ahogy a próbák alatt igazi összetartó közösséggé formálódtunk, összekovácsolt bennünket a közös cél, az izgalom, a megfelelni vágyás, az összmunka, a készülődés öröme. A sok próba mellett a fellépő ruha kiválasztása, Siklósi Marika önzetlen munkája, mind-mind meghozta gyümölcsét!
4 táncunk közül a saját koreográfiám alapján, saját kiválasztott zenére előadott keringő bizonyult a legnagyobb falatnak, mely valóban nagyon nehéz és bonyolult elemeket tartalmazott. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ez az álom valóra vált, sikerült nagyon szépen, kecsesen eltáncolni, miközben a 18 táncos igazán gyönyörűen, összehangoltan mozgott a színpadon! Fantasztikusan büszke vagyok a csapatomra!!! ☺
A szombati fellépéssel sikerült az egész tánctáborunkat megkoronázni, hiszen a többi társunk a nézőtéren ülve lelkesen támogatott és éltetett minket, nélkülük nem lett volna ilyen élményben részünk! Éreztük és hallottuk (!) szerető és bíztató támogatásukat, amely már a második táncunktól vastapssal kísért minket. Ezúton is köszönjük nekik a lelkesedésüket, ami még az eredményhirdetés alatt is jelen volt, sőt, olyannyira, hogy mikor megtudtuk, hogy ARANY minősítést kaptunk, a levegőbe dobáltak engem a táncosaim!!! (Biztos, hogy szeniortáncosok járnak hozzám??? ☺) Ezt biztosan soha nem fogom elfelejteni, a többi fantasztikus tábori élménnyel együtt!!!
Mindenkinek köszönöm, hogy eljött velem, és igazán szuper 5 napot tölthettünk el együtt ezen a gyönyörű helyen. Sok új táncot is tanultunk, sok új dolgot fedeztünk fel, és ami a legfontosabb, sok új barátság született a kedves táncosaim között, ami nekem külön ajándék.
Alig várom a jövő évi tábort Veletek!!! (Tóth Krisztina Apollónia) szeniortánc-oktató
Néhány autentikus vélemény a Táncosaim tollából:
„Sokat készültünk a táborra, nemcsak a fellépők, hanem az összes résztvevő. És nem kellett csalódnunk! Örök élmény marad az ott töltött 5 nap! Én a közösség létrejöttét emelném ki, igazi csapatépítő tábor volt. Az órák előtt és után természetesen nincs mód egymás megismerésére, itt bebizonyosodott, hogy nagyon sok társunk igazi jó humorú, pozitív ember. Rengeteget nevettünk együtt! Köszönet tánctanárunknak, Krisztának a csodás szervezésért, a sok munkáért, a plusz programokért, és az Arany minősítésért, ami a sok biztatásának, törődésének köszönhető. Egy emberként várjuk a következő tábor(oka)t.!” (M. Judit, Bp.)
„Amikor megnéztem a 2017-es Gyulai Szenior Táncfesztivál felvételeit, azonnal kedvet kaptam, hogy élőben is megnézzem az ideit. Aztán kiderült, hogy tagja lehetek a fellépő csoportnak, ez külön motivált. A próbák alatt a fellépők, póttagok és pótpóttagok igazi kis csapattá kovácsolódtak. A szereplők lelkesen gyakoroltak a 30 fokos melegben, a többiek jó hangulatot teremtettek a nézőtéren. Büszkék vagyunk, hogy a vastapsba a konkurens csapatok tagjai is bekapcsolódtak! Soha nem gondoltam volna, hogy valaha résztvevője lehetek egy flash mobnak. Ezt a villámcsődületet Gyula város központjába szerveztük. Vidám, modern, pergős számokra táncoltunk, hogy megmutassuk, csak a megnevezésünk szenior, mi magunk legfeljebb középkorúak vagyunk. Másnap a sörözőben felismert minket a tulajdonos, gratulált, és elmondta, hogy bár minden nyilvános helyen a környéken a foci VB-t nézték, ők lehalkították a TV-t, hogy jobban hallatszódjon a zene, amire táncoltunk.” (B. Kriszta, Bp.)
„Ennyire szuperul az építőtáborban éreztem magam, pedig az már jó rég volt. Klassz tánc próbák, jó hangulat, a társaságról nem is szólva. Kívánom mindenkinek, hogy legyen ilyenben része! Köszönet érte!” (K. Judit, Bp.)
„A Gyulán töltött tánctábor felejthetetlen, nemcsak azért mert Arany minősítést kaptunk, hanem tartós barátságok is születtek azokkal, akikkel az 5 nap alatt együtt voltunk. Nagyon jó lenne jövőre is megismételni!” (V. Böbe, Telki)
„A próbafolyamat is élmény volt, nagyon összehozott minket. Felejthetetlen érzés volt, amikor a keringőnk először sikerült hibátlanul!” (H. Ági, Bp.)
„Élvezetes táncórák, jó programok, utcai örömtánc, arany minősítés, remek hangulat, igazi közösség építés, nagyon jó szálloda és ellátás, ehhez kellett egy kitűnő táncoktató, aki kitalálta és megszervezte ezt a tánctábort! Köszönjük, Krisztina!” (K. Kati, Bp.)
„Jó volt Veletek! Fantasztikus volt a világórai flash mob, ahol korra, nemre való tekintet nélkül mindenki önfeledten táncolt. A többi programunk is szenzációsan alakult, a táncórák, a séták hangulata, a sok nevetés, esténként az előtérben spontán olyan hangulat jött létre, mintha visszarepültünk volna a kamaszkorunkba.” (B. Zsuzsa, Bp.)
„Azért jelentkeztem a táborba, mert az órákon kialakult hangulat miatt biztos voltam benne, hogy jól fogom magam érezni! Nem csalódtam! Sokat táncoltunk, jókat nevettünk! Az egészet átjárta valamiféle szeretet energia, amit a sikeres fellépés még fokozott! Külön köszönet azon társainknak, akik nem léptek fel, de őszintén szurkoltak és együtt örültek velünk!” (M. Klári, Bp.)
„A fiatalságom elrepült, munka -. gyerekek taníttatása, házépítés- dolgos hétköznapok, álmodni se mertem arról, hogy egyszer csak úgy magamra szánok egy kis időt. Eljött a várva várt nyugdíjas idő és akkor szembesültem, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, hiányzott a napi megszokott menetrend. És akkor jött Kriszti! Mindig szerettem táncolni és úgy éreztem, végre megtaláltam azt, amit idáig kerestem. Újból van miért keddenként sietni, megfőzni, rendet rakni, hajat mosni, felöltözni, hisz egy élményekkel teli óra vár rám. Ez az idő nagyon jót tesz testemnek – azóta cukrom rendben – meg a lelkemnek is. Nagyon örülök, hogy olyan lányokkal ismerkedtem meg, akikkel nagyon jól érzem magam, és ezt a táncnak, és természetesen Krisztinek, a türelmének köszönhetem, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki. Remélem jövőre is lesz tábor, mert 67 felett is van miért mindennap felkelni, hisz az élet szép, csak meg kell találni az értelmét és a jó közösség, a tánc ilyen.” (S. Marika, Perbál)